6. fejezet

Fenn a 6.fejezet is, így beértem magam :D A 7.fejezet éppen a begépelés folyamatában van, a 8.fejezet pedig még keményen a piszkozatlapomon,  egyelőre befejezetlenül :) xD

De megpróbálok sietni és az érettségi szünetben szeretnék egy dupla fejezetet felrakni, ami az előszele a legromantikusabb és utána a legfájdalmasabb résznek is :) Már előre félek, hogy meg fogtok kövezni >_<

xoxo: Ann :)

6. fejezet: A szív kapuja

„Ne csak akkor mondd, hogy szeretsz, ha várok rá, hanem máskor is. Nem kell félned, nyisd ki a szíved, vagy én tépem fel a kapuját. Szeretni, ölelni, mosolyogni bármikor lehet, tedd meg. Ölelj indokolatlanul, ameddig tudsz, nyisd ki a szíved, és engedj be. Ne félj, nem bántalak. Nem tudnálak. De mosolyogj mindig, mert fagyott arc mögött nincs élet. Akarj életet. Akarj élni. Mosolyogni, és szeretni. Mindig. Holnap és ma is, és hinni abban, hogy egyszer lesz, aki meg is érdemli.”

Oravecz Nóra

Bár a hétvége most számomra nagyon lassan telt, csak eljött a hétfő is, az összes borzalmával együtt. Itt az iskola nevű förmedvényre gondolok elsősorban. 

Nem tudom ki találta ki a hétfőt, de nem volt komplett ember az egyszer biztos. Miért nem lehetett volna inkább két vasárnap vagy bármi más? 

HÉT-FŐ. A HÉT Főleg fárasztás és idegesítés céljára fenntartott napja; hogy a finom kis röppentyűkről ne is beszéljünk: hiszen ’mindenkinek ott volt a hétvége és tudott tanulni’. 

Tipikus tanárszöveg. Mintha az övén kívül más tárgy nem is létezne; a másik 626 tanár le van tojva, a diákról meg ne is beszéljünk. Az semmit sem tudhat, hiszen ’diák’. Komolyan, mintha söpredék lennénk, a legalja az iskolai hierarchiának. Neki van szabadideje, ezért marha irigyek vagyunk; keserítsük meg hát valamivel az életét. Jah kérem; arról nem a diák tehet, hogy te tanárnak mentél, fafejűkém. 

Az ő tárgya a leg, de ha pont azt hagyod ki a sorból, akkor meg van sértődve, mint annak a rendje. Nincs nekem mindenre időm. Mi vagyok én, időmilliomos? 

A diák a hétvégét amúgy sem a tanulásra szánja. A péntek az alvás napja: ekkor a héten felhalmozódott alváshiányt kezeljük.

A szombat a buli napja: az egész heti elcseszett hangulatot vágjuk helyre. 

A vasárnap pedig egy kettős nap: délig élvezzük az életet és a vasárnapi ebédet, utána pedig egyre jobban riogat a suli képe és elkezdünk tanulni. 

De az a tanulás se tanulás: mert egyrészt valami mást csinálsz közben, másrészt meg tök fölösleges, mert richtig nem abból írsz, felelsz, amit megtanultál. Ha mégis megtanultad: nem te leszel az aznapi kiválasztott.

Mint minden diáknak, nekem is nehezen indult ez a reggel, ráadásul el is késtem, mivel Claire-ék elállították az ébresztőm. Fő a jóindulat, ugyebár. 

A southville-i iskola kapujában szerencsétlenségemre ott állt az igazgató és megkaptam az első szóbeli figyelmeztetésemet. Elsőt, mert én a jó kislány mintapéldája vagyok, ergo nem kések, nem pofázok és csöndben vagyok. 

8:10 perckor át is léptem az osztályterem küszöbét. Leültem a helyemre (leghátsó pad ablak mellett) és felsóhajtottam.

Már megkezdődött a mai kínzás első felvonása: dupla történelem Mr. Henrich Miller-rel, az „akasztófa-humorúval”. Mr. Miller az a fajta tanár volt, aki – szerinte bődületesen humoros – favicceivel fárasztotta a diákokat kora reggel. Innen is a gúnynév: mintha az akasztófa alatt állnál és viccei egyre szorosabbra fognák a hurkot. Eléggé fájdalmas és megterhelő, akár az akasztás. Ezt a két órát kényszerűen végigmalmoztam.

A nap további órái a következők voltak:

  -   biológia Ms. Johnsonnal, a „vénlánnyal”. Ő az a fajta ember, akinek a tanulás volt az élete, így semmi másra nem volt ideje; és most, hogy kilépett az iskolapadból kicsit elveszettnek tűnik. De ő mindent jobban tud; bár könyvekből tanulta meg a fél életét. Mást nem tudsz csinálni, csak röhögni rajta. A lányokra különösképp féltékeny: ha idegen pasival lát, tuti biztosra veheted, hogy másnap kipécéz és lefeleltet a legganébb kérdésekből. Hál’ istennek engem ez a veszély nem fenyeget: Greg miatt már lefeleltem anno, szóval ezt az órát végigaludtam.

  -   fizika Mr. Bakerrel, a „spontán-szemétládával”. A neve onnan jön, hogy híresen szemét és spontán karókat ad, amik nem jönnek éppen jól. Ő is egy Humorherold, mint Mr. Miller, de legalább rajta lehet valamennyire röhögni.

Főleg akkor, mikor az egyik kísérlet előkészítésében bénázik, vagy akár közben. Ma az volt a főattrakció, hogy felrobbant valami és használhatatlanná vált. Azt nem tudom, hogy mi, mert annyira azért nem figyeltem.

  -   és végül az 5. óra: ének Mrs. Abnerrel, az „antiallergénnel”. Rendkívül fontoskodó; azt hiszi, érdekel, ki írta a Psalmus Hungaricust, vagy, hogy ő mennyire szereti Mozart zenéit hallgatni. A lehető összes dologra allergiás: a porra, a krétára, a modern zenére, na meg persze a diákságra. Ha valami nem tetszik neki, jön az ’azonnal hozd ki az ellenőrződet!’ vagy az ’azonnal menj az igazgatóhoz!’. Én ma például azért kaptam egyest, mert nem vizeztem be a szivacsot és úgy akartam letörölni a táblát. Kit érdekel? Amíg nem akarok az operába menni kornyikálni, addig nem lesz rá szükségem.   

Egyedüli pozitívum az volt, hogy Greggel önfeledten beszélgethettünk a szünetekben: elmúlt a feszültség köztünk. Az órák végeztével megvárt és nem tudom, hogy jutottak pont most eszébe a játszóteres délutánok, de mindig ott kötöttünk ki minden nap iskola után. Kivéve a pénteket, amikor el kellett mennie, mert dolga akadt.

Az az egy délután úgy telt el, hogy nem beszéltünk sokat és rájöttem, hogy nagyon hiányzik. Nemcsak a beszélgetés, mind inkább Greg jelenléte, nevetése és vicces fintorai. Ez nekem is érdekes és új felfedezés volt, de érthető, mivel Greg óriási beszélgetőpartner. Be nem áll a szája, és még ha te meg sem szólalsz, akkor is te vagy a középpontban: csak rád figyel, hogy a mondanivalója milyen reakciókat váltott ki belőled. Ez nálam általában röhögőgörcs volt, amit nem is bántam a hétvége után.

Egyszóval: kezdtem máshogy nézni rá; már értettem, mire gondolt Lily az időhagyással. Úgy éreztem, hogy ez a bolondos, de rendkívül figyelmes srác más értelemben is a szívemhez nőtt, majd be is költözött az egyik üresen hagyott és pókhálós helyre. Akartam a további együttléteket; akartam, hogy velem legyen és hogy beszélgessünk. Akartam, hogy megnevettessen; akartam, hogy… hogy szeressen.

Bár ez a vallomás nem volt az a világmegrendítő és szappanoperás, mégis: nagyon nagy jelentőséggel bírt számomra. Alapjaiban rengette meg azt a tévhitet, hogy nekem senki sem lehet olyan jó, hogy szeressem, meg egyáltalán, hogy én sose leszek szerelmes.

A szőke-herceg fehér lovon elvágtatott, mivel a várkastélyom zárva volt; de jött egy barna, akit nem érdekelt, hogy nyitva van-e a kapu vagy sem, és így elérte célját: a hercegnő lejött a toronyból és kinyitotta a zárat, hogy beengedje. Nem ellenkeztem többé az érzéseim ellen. Bár csak úgy, hirtelen jelentek meg, mint eső után a szivárvány, többé nem bántam, hogy vannak: örültem neki, hogy van saját kis szivárványom.

Nagyon szeretném azt hinni, hogy ő az, akit nekem szánt az ég; mert ennyi szerethető értéke, mint amennyi Gregnek van, egy szőke-hercegnek sem lehet és nem is lesz sohasem.